ALKALMAK ÉRTÉKEINK KINYILVÁNÍTÁSÁRA
Írta: Pulay Gyula 2025. március 17.
Egy frappáns angol mondás szerint a jó vezető „talk the walk and walk the talk”, vagyis irányt és példát mutat. Azt gondolnánk, hogy az utóbbi a nehezebb. Talán csak a fáradságosabb, mert nem könnyű a szóbeli iránymutatás sem. Az angol mondás azt is magában foglalja, hogy a vezető beszél, azaz megmondja mi a cél és megvallja, kinyilvánítja az értékeit. Sokunk számára egyáltalán nem komfortos az értékeinkről beszélni, belső motivációinkat feltárni beosztottjaink előtt. Belemenekülünk munkanapjaink gyakorlati feladataiba, nyugtázzuk, hogy nincs idő és alkalom arra, hogy az értékeinkről beszéljünk. „A munkatársaink majd úgyis észreveszik az általunk követett értékeket” -
nyugtatgatjuk magunkat.
Jézus nem ilyen vezető volt. Ő tudta, hogy szóból ért az ember, és megragadta a kínálkozó alkalmat arra, hogy a követendő értékeket határozottan kimondja. Ilyen volt az, amikor Zebedeus fiainak anyja azt kérte, hogy két fia közül az egyik Jézus jobb keze, a másik bal keze felől üljön majd Jézus országában, és ezt hallva a többi tíz megharagudott a két testvérre. Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Márk evangéliuma 10, 42-45) Jézus az első mondataival irányt ad, az utolsó mondata viszont példamutatását hangsúlyozza.
Egy másik evangéliumi történetben Jézus egészen különleges példamutatása alapozza meg szóbeli iránymutatását.
A lábmosás jelenete után így fordul apostolaihoz: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell
mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (János evangéliuma 13, 12-15) Jézus tehát nem vár arra, hogy példája majd ragadós lesz, hanem a döbbent apostolok számára szóban is megfogalmazza egyik legkeményebb iránymutatását: meg kell mosnotok egymás lábát. Ezt az iránymutatást Jézus tanítványainak akkor is követniük kell, ha urak és mesterek, sőt, akkor annál inkább.
Ez a két evangéliumi történet arra tanít minket (vezetőket, szülőket, tanítókat és Jézus minden követőjét), hogy fontos keresztény értékeinket szóban is kinyilvánítani. Ennek legalább két módja van. Az első az, amikor spontán kínálkozik alkalom arra, hogy az értékeinkről beszéljünk. Ilyen például egy vita, amikor nem a „békességszerző” hallgatás a kívánatos keresztényi magatartás, hanem az evangéliumi tanítás képviselete. Ez azonban ne legyen indulatos. Érdemes észrevennünk, hogy az elsőként említett történetben Jézus sem Zebedeus fiait nem döngölte a földbe, sem a többi tízet nem feddte meg, hanem elvi éllel képviselte – a saját életpéldája által hitelesített – értékeket. Vannak azonban helyzetek, amikor szavaink csak értetlenséget, sőt gyűlölködést váltanának ki, ilyenkor bölcsebb hallgatni, és nem dobni gyöngyeinket a disznók elé, ahogy arra Jézus is figyelmeztet. (Máté evangéliuma 7, 6)
Az értékek képviseletének a másik módja az, hogy a vezető tudatosan teremt alkalmat értékei kinyilvánítására. Kiváló lehetőséget kínálnak erre az ünnepek, amikor munkatársaink is felfokozott hangulatban vannak, és így nyitottabbak az értékek befogadására. Általában is fontos vezetői feladat, hogy a munkahelyeken legyenek ünnepek, amikor egy kicsit megállunk, és örülünk annak, amit elértünk, észrevesszük azt a sok jót, ami körülvesz. Az ilyenkor elmondott rövid ünnepi beszédben a vezető kiemelheti, hogy mely értékek követése alapozta meg az eddigi sikereket, megköszönheti az értékkövető magatartást és felhívhatja a figyelmet a jövőben követendő értékekre, köztük azokra is, amit keresztény emberként alapvető fontosságúnak tart.