VÁLASSZUK MEG BÖLCSEN A CSATÁINKAT
Írta: Erenia Mendoza 2026. február 23.
Az üzleti világban a konfliktus a mindennapok része. Néha igazságtalan, máskor félreértésből fakad és kemény szavak kísérik. Erős a kísértés a visszavágásra, hiszen ki ne szeretné magáénak az utolsó szót. De vajon megéri? Minden vita megérdemli a figyelmünket? Az igazi erő jele többnyire nem a szóbeli csata megnyerése, hanem az, ha megvan a kellő ítélőképességünk, hogy tudjuk, mikor a legbölcsebb hallgatni.
Jézus erőteljes példát adott nekünk. Pilátus előtt állva, igazságtalanul vádolva, nem védekezett. Hallgatott – nem gyengeségből, hanem azért, mert tudta, hogy küldetése nagyobb, mint az a szembesítés pillanata. „Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, ezért Pilátus elcsodálkozott.” (Márk evangéliuma 15, 5) Jézus megértette, hogy az igazság önmagában is megállja a helyét, nem kell kikiáltani ahhoz, hogy felismerjék.
Évszázadokkal később Henry Ford üzletember hasonló helyzettel nézett szembe, de egészen más kontextusban. Miután egy újság tudatlannak nevezte, bíróság elé vitte az ügyet. A tárgyalás során az ügyvédek megpróbálták megalázni bonyolult történelmi és földrajzi kérdésekkel. Ford nyugodtan válaszolt: „Ha bármelyik kérdésemre választ akarok, megnyomok egy gombot, és felhívok valakit, aki tudja. Akkor miért kellene olyan információkkal elárasztanom az elmémet, amelyek nem elengedhetetlenek a célomhoz?”
Ez a válasz lefegyverezte támadóit. Ford nem veszítette el a fókuszt, és nem hagyta magát megingatni. Tudta, hogy ki ő, mit csinál, és hová akar jutni – értékes tanulság mindannyiunk számára.
Keresztyén vezetőként az az elhívásunk, hogy ugyanezt a bölcsességet keressük. A Biblia így emlékeztet minket: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.” (A példabeszédek könyve 17, 28) Nem minden csatát érdemes megvívni. És még ha mégis, néha a legjobb döntés az, ha megvárjuk a megfelelő pillanatot. Apámtól tanultam, hogy a stratégiai visszavonulás is bölcsesség.
Mielőtt vitába bocsátkoznánk, álljunk meg, és kérdezzük meg magunktól: „Mi ennek a célja?” vagy „Hová akarom, hogy ez a beszélgetés vezessen?” Ha a válasz az, „hogy bebizonyítsam az igazamat”, vagy hogy „kielégítsem az egómat”, akkor itt az ideje hátralépni. Néhány csata csak kimerít minket. Nem segítenek a növekedésben; nem építenek hidakat – kifárasztanak. Amikor arra koncentrálunk, amire Isten elhívott minket, elkerüljük a felesleges zavaró tényezőket és érettséget mutatunk. Íme néhány javaslat arra vonatkozóan, hogyan alkalmazhatjuk ezt a bölcsességet az életünkben:
- Mielőtt reagálnánk, tisztázzuk a helyzetet. Nem minden provokáció érdemel választ. Mielőtt megszólalnánk, kérdezzük meg: „Megéri ez a békességem?” Ne feledjük: „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.” (A példabeszédek könyve 15, 1)
- Koncentráljunk a célra. Ne pazaroljuk az energiát arra, hogy megpróbáljuk meggyőzni azokat, akik nem akarnak meghallgatni. „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek” (Pál levele a kolosséiakhoz 3, 23).
- A csend sokat elárul. Néha a válaszadás nélküli továbblépés a legerősebb dolog. „Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá!” (A példabeszédek könyve 26, 4)
- Cselekvés előtt imádkozzunk. Ezzel is engedjük, hogy Isten válaszoljon rajtunk keresztül. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” (Jakab levele 1, 5)