Heti Mannák

AZ ETIKÁTLANSÁGBA BELEFÁRADTAK BÁTORÍTÁSA

Írta: Tomka János 2025. április 7.

Részletek az Erkölcsi reziliencia - Etikai bátorság a szervezetekben és a közösségekben című könyvből.

„Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.” (Lukács evangéliuma 12,2–3)

Elszomorító, hogy korunkban egyre kevésbé tudhatjuk, mi a valódi és mi a hamisított, mi a valóság és mi a látszat, kinek hihetünk és kinek nem, létezik-e abszolút erkölcsi norma, vagy minden relatív. Vágyunk az erkölcsileg jó, helyes ismeretére és cselekvésére, miközben elvesztettük az erkölcsi ítéletalkotási és ellenállási képességünket.

Úgy tűnik, hogy az említett problémák a közeljövőben tovább növekednek, illetve váratlanul egészen új etikai diemmákkal fogunk szembesülni, miközben az erkölcs egyre inkább veszít iránytű szerepéből.

Nem célunk egy receptkönyv elkészítése, hanem sokkal inkább a gondolatébresztés. Nem mondhatjuk el magunkról, hogy már tudjuk, miként kell valóban erényes életet élni egy „rejtett dolgok” uralta világban. Semmiképpen nem szándékunk egy erkölcsi kasztrendszer felállítása sem. Csak remélni tudjuk, hogy hozzájárulhatunk néhány etikai problémával való őszinte szembenézéshez és erkölcsi rezilienciánk növeléséhez.

A fenti ige ugyanakkor nemcsak elszomorító, hanem figyelmeztető és bátorító is. Amikor nyomaszt a rejtett dolgok ránk nehezedő súlya, ne felejtsük el, hogy előbb-utóbb minden megtévesztési szándék, minden titok napvilágra kerül. Az ige figyelmeztet, hogy ezt a törvényszerűséget szem előtt tartva éljünk, de bátorít is: az utolsó szó nem a megtévesztésé lesz, hanem napvilágra kerül az igazság.

 

MINDIG KITARTÓ ÖRÖM?

Írta: Pusztai Gábor 2025. március 31.

„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” (Máté evangéliuma 13,44)

Olyan sok mindenben keressük mi emberek az örömöt és boldogságot, de a rövid idejű sikereinket legtöbbször kudarcok váltják fel. Olyan sok apróságnak tudunk örülni, de sok apróság el is tudja venni az örömünket. Egy jó kávé, vagy egy sikeres üzleti megbeszélés rövid ideig tartó boldogságot okoz, de ha nem sikerül a tárgyalás akkor oda az örömünk? Az öröm alatt én nem érzelmi fellángolást vagy ujjongást értek, hanem azt a hosszútávú béke és nyugalom érzését, hogy minden rendben van, semmi nem árthat nekem. Mint amikor a gyermek örül este, hogy odabújhat az anyukája ölébe. Az elmúlt időszakban magamon is azt éreztem, hogy ez az általános élet-örömöm megkopott, erőtlen lett bennem. Vágytam rá, hogy újra megerősödhessek ebben a statbilitást adó örömben.

Jézus azt mondja, hogy a mennyország megtalálása egy olyan kincs, ami ezt az örömöt nyújthatja. Ez a kincs egy különleges kincs. Az igéből azt látjuk, hogy ez a kincs mindennél többet ér, és már itt a földön a miénk lehet. A mindennél többet ér, a példázat szerint azt jelenti, hogy az ember minden vagyonánál is többet ér. Vagyis magát a kincset nem is tudná megvenni. De mit is jelent a mennyország kincse?

 

ALKALMAK ÉRTÉKEINK KINYILVÁNÍTÁSÁRA

Írta: Pulay Gyula 2025. március 17.

Egy frappáns angol mondás szerint a jó vezető „talk the walk and walk the talk”, vagyis irányt és példát mutat. Azt gondolnánk, hogy az utóbbi a nehezebb. Talán csak a fáradságosabb, mert nem könnyű a szóbeli iránymutatás sem. Az angol mondás azt is magában foglalja, hogy a vezető beszél, azaz megmondja mi a cél és megvallja, kinyilvánítja az értékeit. Sokunk számára egyáltalán nem komfortos az értékeinkről beszélni, belső motivációinkat feltárni beosztottjaink előtt. Belemenekülünk munkanapjaink gyakorlati feladataiba, nyugtázzuk, hogy nincs idő és alkalom arra, hogy az értékeinkről beszéljünk. „A munkatársaink majd úgyis észreveszik az általunk követett értékeket” -
nyugtatgatjuk magunkat.

Jézus nem ilyen vezető volt. Ő tudta, hogy szóból ért az ember, és megragadta a kínálkozó alkalmat arra, hogy a követendő értékeket határozottan kimondja. Ilyen volt az, amikor Zebedeus fiainak anyja azt kérte, hogy két fia közül az egyik Jézus jobb keze, a másik bal keze felől üljön majd Jézus országában, és ezt hallva a többi tíz megharagudott a két testvérre. Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Márk evangéliuma 10, 42-45) Jézus az első mondataival irányt ad, az utolsó mondata viszont példamutatását hangsúlyozza.

Egy másik evangéliumi történetben Jézus egészen különleges példamutatása alapozza meg szóbeli iránymutatását.

JÓ IDŐBEOSZTÁS – HELYES IDŐBEOSZTÁS

Írta: Papp Réka 2025. március 24.

Még év eleje környékén a gyülekezetünkben az egyik prédikációt hallgatva hangzott el ez a mondat a lelkészünktől, hogy nem biztos, hogy a jó időbeosztás az a helyes időbeosztás. Maga a prédikáció egyáltalán nem az idő kezeléséről szólt, csupán mellékszálként említették, mégis nagyon megragadt és elgondolkodtatott ez az apró, kicsi mondat.

Pár nappal később pedig néhány csoportvezetővel utaztam együtt egy másik városban levő irodaházunkba, hogy az ottani munkatársainkkal is találkozzunk. Ezek a vezetők a magánéletükben mind friss házasok vagy kisgyerekesek. Az autóban utazva azzal viccelődtek, hogy milyen jó, hogy nekik legalább 30 órából áll egy napjuk, így jól be tudtják osztani az idejüket... legalábbis sokszor úgy tűnik, hogy a beosztottaik így gondolják.

Mindannyian számtalan tanfolyamot végigjártunk a jó időbeosztásról, vagy sok előadást hallhattunk már róla. Valószínűleg a „time management” az egyik legfelkapottabb téma, amiről bármikor lehet másokat tanítani, akár kioktatni.

Tudjuk hogyan legyünk hatékonyak, és tudjuk azt is, hogyan töltsük meg minden óránkat hasznos dolgokkal. Akár még az is lehet, hogy meg is tudjuk a hatékony időbeosztást valósítani. A munkahelyeinken is gyakran azzal találkozunk, hogy ahhoz, hogy bónuszt kapjunk, 107%-ot, 118%-ot, és ennél lehetetlenebb számokat kell évről évre produkáljunk; és persze minden évben növelni kell a teljesítményt 20%-kal. Mivel a bónuszhoz mind ragaszkodunk, ezért meg is valósítjuk ezeket az elvárásokat. Persze kicsit sarkítottam ezen a jelenségen, de nagyjából mindenki ezzel találkozik a munkahelyén. Néha persze megállunk és elgondolkodunk azon, hogy meddig tart ez még, de aztán erre sincs idő és inkább visszalépünk a mókuskerékbe.

Vajon helyes-e ez így? Jó-e, ha ennyire hatékonyak vagyunk? Jó-e, ha mindig mindent kipréselünk magunkból? Mi marad akkor a családunknak? Mi marad a gyermekeinknek? Gyülekezetünknek? Mi marad belőlünk Istennek? Helyes-e a jó időbeosztásunk?

NÖVEKEDÉS ÉS/VAGY FEJLŐDÉS?

Írta: dr. Szalai Zsolt 2025. március 10.

Korunk egyik népszerű témája a fenntartható növekedés kérdésköre. Az utóbbi két évtizedben számos közgazdasági gondolkodó kutatja ezt a témát és teszi fel időről időre a kérdést: Vajon tényleg a növekedés az egyetlen lehetséges út? Ennek a kérdésnek a középpontjában az áll, hogy vajon a növekedés erőltetése milyen hatással van a környezetre, az emberekre és a társadalomra. Meg lehet-e találni azt a kényes egyensúlyt, amikor a növekedés még nem okoz, akár visszafordíthatatlan károkat és ha igen, akkor milyen vezetői/vezetési magatartás tudja ezt segíteni.

Vállalkozói és cégvezető tevékenységünk során is folyamatosan tapasztaljuk, hogy tulajdonosi, környezeti elvárások is a növekedés irányába tolnak bennünket. Ha valaki nem növekedik anyagi javakban, akkor a közvélekedés szerint megrekedt a fejlődésben, nem jól menedzseli magát, üzletét, „nem megy neki jól”. Ha valaki növekedik, abban van potenciál, erő, lehetőség, függetlenül attól, hogy ez a növekedés milyen alapon történik (mások rovására, környezet kirablása által, jelentős eladósodás révén stb.). Pedig ez korántsem volt így az emberiség történelme során, sőt, egészen az ipari forradalom elindulásáig az emberek nagy tömege, kisebb, nagyobb eltéréssel, de hasonló körülmények között és színvonalon élt. A technikai fejlődés adott az emberiségnek egy lehetőséget életszínvonala jelentős növelésére, legalábbis a fejlett világban. A kérdés persze felmerül, hogy jól éltünk-e ezzel a lehetőséggel?

Tomas Sedlacek közgazdász írja: